Előfordult már, hogy egyetlen mondaton órákig rágódtál? Hogy egy beszélgetés után újra és újra lejátszottad magadban, mit kellett volna mondanod? Vagy hogy egy, még meg sem történt esemény miatt már előre szorongtál?
Ilyenkor nem feltétlenül maga a történés okozza a legnagyobb nehézséget, hanem az a történet, amelyet az elméd köré épít. Amikor először olvastam Joseph Nguyen Ne higgy el mindent, amit gondolsz! című könyvét mély hatással volt rám. Azóta, amikor a barátaim elmesélnek egy történetet magukról, számtalanszor csak annyit tanácsoltam: olvassátok el ezt a könyvet – biztos vagyok benne, hogy egészen más fényben látják majd az adott kérdést, és vele együtt az egész életüket.
Nguyen arról ír, hogy miért nem érdemes gondolkodnunk, mi a különbség a gondolat és a gondolkodás között, és gyakorlati tanácsokat is ad arra, hogyan szabadíthatjuk fel magunkat a gondolkodás láncai alól. Bármilyen idegennek is tűnik elsőre ez a koncepció, valójában az egész életünket megváltoztathatja, ha minimálisra csökkentjük a folyamatos agyalást.
Ebben a cikkben végigjárunk Nguyen gondolatmenetén– egy olyan szemléleten, amely nemcsak az én világképemet formálta át, de ha hinni lehet az internet népének, számos ember életét gyökeresen megváltoztatta–bemutatva azokat a gyakorlatokat, amelyekkel a túlgondolkodás csökkenthető.
Nem kell minden gondolatodat elhinned
Sydney Banks – akinek meglátásaira Nguyen is támaszkodik – így fogalmazott:
„A gondolat nem valóság, mégis a gondolat által jön létre a valóságunk.”
Amikor először találkozunk ezzel a mondattal, könnyű elintézni egy hangzatos idézetként. De érdemes egy pillanatra megállni és végiggondolni: sosem közvetlenül a külső eseményeket éled át. Mindig az azokról szóló gondolataidat tapasztalod meg.
Érzéseink nem a külső történésekből, hanem az azokról szóló gondolatainkból fakadnak. Ennélfogva mindig csak azt érzékeljük, amit gondolunk.
Az adott történéssel vagy dologgal kapcsolatos beidegződött gondolataink nélkül teljesen megváltozik az ezekhez társított élményünk. Ebben is megmutatkozik, hogy valójában a gondolatok világában élünk, nem pedig a valóságban és hogy a valóságról alkotott képünket mi magunk teremtjük meg a saját gondolkodásunkkal, belülről kifelé haladva.
Mi a különbség a gondolat és a gondolkodás között?
„Hagyd abba a gondolkodást, és vess véget a problémáidnak”, mondta Lao-ce.
A gondolatok azok az energetikai, mentális nyersanyagok, amelyeket arra használunk, hogy megteremtsünk bármit a világon. A gondolat egy főnév, és nem egy olyan dolog amit teszünk, hanem egy olyan valami, amink van. A gondolat nem igényel erőfeszítést a részünkről, olyan valami ami, ami csak úgy megtörténik. Nem tudjuk irányítani azt sem, hogy milyen gondolatok pattannak ki a fejünkből.
A gondolkodás viszont a gondolatainkról való gondolkodás. Ehhez jelentős mennyiségű energiára, erőfeszítésre és akaraterőre van szükség, melyek véges források.
Minden pszichológiai jellegű szenvedésünk gyökere a gondolkodás. A gondolatok teremtenek, a gondolkodás rombol.
A gondolkodás azért lehet romboló, mert amint elkezdünk gondolkodni a gondolatainkról, a saját korlátozó hiedelmeinket, ítéleteinket, kritikáinkat, belső programozásunkat és kondicionáltságunkat vetítjük rájuk. Így aztán végtelen számú okot találunk ki arra, hogy miért nem tudunk megtenni valamit, miért nem érdemeljük meg, vagy miért nem fog működni, amit szeretnénk.
Hogyan különböztetheted meg a valóságot a gondolataidtól?
Egy ismerősöd nem válaszol az üzenetedre.
Megjelenik benned a gondolat:
„Biztosan haragszik rám.”
Ezután elkezdődik a gondolkodás:
„Vajon mit mondtam rosszul?”
„Lehet, hogy megbántottam?”
„Talán már nem is szeretne velem beszélni.”
„Miért csináltam ezt megint?”
„Mindig elrontom a kapcsolataimat.”
Az eredeti helyzet mindössze annyi, hogy még nem kaptál választ egy üzenetre. A fejedben azonban már egy egész történet született, amelyben te vagy a hibás, a másik ember pedig elutasít. A gondolat lehetőséget kínál, a túlgondolás viszont könnyen kész tényként kezeli a feltételezést.
Ezért fontos megtanulnunk különbséget tenni aközött, ami ténylegesen megtörtént, és aközött, amit az elménk hozzátesz.
Ez nem azt jelenti, hogy minden csak a fejünkben van és ezért nem is valóságos. A valóságról alkotott felfogásunk nagyon is valódi. Ez a felismerés az első alaplépés, ha a mélyebb önismeret fejlesztése a célod.
Azt fogjuk érezni, amit gondolunk és az érzéseink valódiak. Ez tagadhatatlan. A gondolkodásunk azonban elkerülhetetlen és megváltoztathatatlan valóságnak fog tűnni mindaddig, amíg rá nem ébredünk hogy a valóságunk hogyan is jön létre. Ez az, amit Nguyen kiválóan elmagyaráz a könyvében és nekem is nagyon sokat segített abban, ahogyan viszonyulok a körülöttem történő dolgokhoz; amikről mellesleg sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy velünk történnek, így ezeknek csak elszenvedői lehetünk.
Ha egyszer megértjük, hogy mindig csak azt érezhetjük, amit gondolunk, akkor az érzéseink is megváltoztathatók azáltal, hogy megváltoztatjuk a gondolkodásunkat.
Tulajdonképpen az életünk megtapasztalását formáljuk át azzal, ha felismerjük: mindaz, amit érzékelünk, a saját gondolatainkból ered. És ha ez igaz, akkor mindig csak egyetlen gondolat választ el attól, hogy mást tapasztaljunk – és bármelyik pillanatban megváltoztathatjuk az egész életünket a gondolkodás nélküli állapot révén.
Röviden: amikor abbahagyjuk a gondolkodást, elkezdődik a boldogságunk.
Miért ragaszkodunk a negatív gondolatainkhoz?
Az elménk egyik alapvető feladata, hogy segítsen eligazodni a világban és felismerni a lehetséges veszélyeket.
A múltbeli tapasztalatainkat felhasználva igyekszik előre jelezni, mi történhet a jövőben. Ez a képesség sok helyzetben hasznos: segít tanulni a hibáinkból, felkészülni a kihívásokra és elkerülni a valódi veszélyeket.
A probléma akkor kezdődik, amikor a veszélykeresés a mindennapi életünk állandó háttérfolyamatává válik.
Egy ártatlan megjegyzésből elutasítást olvasunk ki. Egy bizonytalan helyzetből katasztrófát jósolunk. Egy korábbi kudarc alapján pedig arra következtetünk, hogy a következő próbálkozásunk is sikertelen lesz. Ilyenkor a múlt tapasztalatai és a jövővel kapcsolatos félelmeink szinte teljesen elfoglalják a jelenünket.
A gondolatainkhoz gyakran korlátozó hiedelmek is kapcsolódnak:
„Nem vagyok elég jó.”
„Nekem ez úgysem sikerülhet.”
„Ha hibázom, csalódást okozok mindenkinek.”
Ezek a belső mondatok idővel annyira megszokottá válhatnak, hogy már fel sem ismerjük őket hiedelemként. Egyszerűen igazságnak tekintjük mindazt, amit önmagunkról gondolunk.
Pedig attól, hogy egy gondolat régóta jelen van bennünk, még nem válik ténnyé.
Joseph Nguyen szerint ez minden pszichikai jellegű emberi szenvedésünk oka, és ha ezt megértjük, akkor csökkenthetjük a negatív érzéseket a mindennapi életünkben.
Hogyan léphetsz ki a túlgondolás körforgásából?
Sokan hallottuk a jó szándékú tanácsot: „Csak gondolkodj pozitívan!” Ez a módszer azonban gyakran csak elmélyíti a belső feszültséget, mert a gondolatok szintjén próbálja megoldani a túlgondolkodás problémáját.
A megoldás nem feltétlenül az, hogy minden negatív gondolat helyére pozitívat állítasz. A kényszeres pozitív gondolkodás ugyanis ugyanúgy folyamatos mentális erőfeszítést igényelhet.
Joseph Nguyen szemlélete inkább arra hív, hogy ne kapaszkodjunk minden gondolatba. Amikor észreveszed, hogy újra ugyanazt a történetet játszod le magadban, állj meg egy pillanatra.
Ne próbáld azonnal megoldani, megcáfolni vagy elnyomni a gondolatot. Egyszerűen ismerd fel, hogy most éppen gondolkodsz.
Ez az apró felismerés már önmagában teremthet némi távolságot közted és a gondolat között.
Túlgondolás vs Célok
James Clear szerint „A szorongás irányítás nélküli gondolkodás. A flow gondolkodás nélküli irányítás”.
Ezen a ponton felmerül egy fontos kérdés: mihez kezdjünk a céljainkkal, álmainkkal és ambícióinkkal, ha abbahagyjuk a gondolkodást?
Vannak célok, amelyek lelkesedésből és ihletettségből fakadnak, és vannak olyanok, amelyeket a hiányérzet és a kétségbeesés szül.
• A hiányból és szorongásból születő célok: Amikor a céljaink kétségbeesésből születnek, gyakran sürgetést érzünk, belső nyomást, feszültséget. Nehéznek, küzdelmesnek tűnnek. Megjelenik az önbizalomhiány, az imposztor szindróma, és görcsösen keressük a válaszokat: Mit tegyek? Hogyan érhetném el gyorsabban? És ha végül elérjük is ezeket a célokat, gyakran előfordul, hogy néhány órával vagy nappal később újra feltámad bennünk a hiányérzet.
Mégis újabb és újabb célokat tűzünk ki – kétségbeesetten, hogy elmeneküljünk a belülről feszítő negatív érzések elől. Egy örökös hajszába kezdünk, amely kívülről ambíciónak tűnhet, de belülről sokszor menekülés a lelkünket marcangoló negatív érzések elől.
Ha a mélyére nézünk ezeknek a céloknak, azt láthatjuk hogy ezek „köztes célok”, nem „végcélok”, vagyis mind csupán az igazi célt hajszoló részleges célok.
Mindig van oka, hogy miért akarunk elérni egy adott célt, azonban ez jellemzően mindig egy másik célért van. A kétségbeesésből fakadó célok jellemzően realisztikusak, a múltunk elemzéséből fakadnak és az is befolyásolja őket, hogy a jelen pillanatban mit tartunk reálisnak, miközben az egészet korlátozó érzések hatják át. Bár ezek az adott pillanatban izgalmasnak tűnnek számunkra, amint megpróbáljuk megvalósítani őket, újra elfog minket a hiányérzet.
• Az ihletettségből fakadó célok : Amikor lelkesedésből tűzünk ki célokat, az alkotás nem kényszerből, hanem belső inspirációból fakad. Ilyenkor valami mélyen megérint bennünket, és olyan, mintha egy erőteljes életerő áramlana keresztül rajtunk – mintha maga az élet akarna kifejeződni rajtunk keresztül.
A céljaink és álmaink nem tűnnek el, amikor abbahagyjuk a gondolkodást. Épp ellenkezőleg: ilyenkor visszatérünk a valódi természetünkhöz. A céljaink már nem a hiányérzetből, hanem az ihletettségből születnek meg. Nem menekülésből, hanem tiszta, örömteli jelenlétből.
Fontos megérteni: egyszerre csak egy hívást követhetünk – vagy az ihletettségét, vagy a kétségbeesését. A két forrás között ingadozunk attól függően, mennyire vagyunk a gondolataink hatása alatt. Minél kevesebbet gondolkodunk, annál tisztábban halljuk az ihletettség hívását.
És ebben a tiszta, gondolatmentes ihletettségben élettelinek, békésnek, szabadnak és boldognak érezhetjük magunkat. Ez az az állapot, ahonnan valódi, időtálló célok születnek.
Próbáld ki a következő 3 lépéses gyakorlatot!
Habár a valóságunkat belülről kifelé teremtjük meg, a környezetünk mégis hatással van ránk. Mivel nem tudjuk magunkat leválasztani a fizikai világról, ezért törekedjünk, hogy olyan környezetet teremtsünk, ami elősegíti a nem-gondolkodást. De ne feledjük, ha önmagunk helyett a környezetünket változtatjuk meg, az hosszú távon nem visz előre, és a kettő kombinációjára van szükségünk.
Írd össze, mik váltják ki belőled a túlzott gondolkodást.
Készíts egy listát azokról a tényezőkről az életedben, amelyek nem támogatnak, hanem inkább ártanak – és aktiválják benned az „üss vagy fuss” üzemmódot: szorongást, rágódást, túlagyalást váltanak ki. Próbálj meg erről naplót vezetni egy héten keresztül. A hét végére már egész pontos képet fogsz látni arról, mi az, ami belül feszültséget, kívül pedig mentális zajt okoz.
Érdemes végiggondolni az életed különböző területeit:
● Fizikai egészség – Milyen ételeket, italokat, stimulánsokat (pl. koffein, cukor) fogyasztasz, amik hatással vannak a testedre és gondolkodásodra?
● Fizikai környezet – Milyen a tér, ahol élsz és dolgozol? Van benne túl sok zaj, rendetlenség, vizuális inger?
● Digitális környezet – Mit látsz és hallasz a telefonodon, számítógépeden? Milyen tartalmakat fogyasztasz nap mint nap (közösségi média, hírek, üzenetek)?
Miután elkészült a listád, állíts fel egy személyes rangsort. Minden kategóriából válaszd ki azokat az elemeket, amik a leginkább zavarnak vagy hátráltatnak. Ezután kezdj el kis lépésekben, egymásra építve kiiktatni ezeket az életedből.
Fontos, hogy ne akarj mindent egyszerre megváltoztatni. Először csak egyet engedj el – és ha már megszoktad az új ritmust, akkor jöhet a következő.
A változás nem egyik napról a másikra történik, de minden apró lépés közelebb visz a belső csendhez és tisztánlátáshoz.
Ezután írd le azokat a dolgokat, amik segítenek, hogy békés, ellazult állapotba kerülhess. Ezek lehetnek olyan dolgok, mint a testmozgás, meditáció, tánc, zenehallgatás, egy helyszín, stb. Az egyes kategóriák elemeiből építs fel egy rangsort és készíts egy tervet arra vonatkozóan, hogy hogy fogod ezeket beépíteni az életedbe. Ne válassz túl sokat egyszerre, mert az csak nyomasztana. Itt is szépen lassan vezess be dolgokat, miután valamihez már hozzászoktál.
Alakíts ki egy reggeli aktiváló rituálét, ami segít összhangba kerülni a felsőbb éneddel. Tervezd meg azt az ideális reggeli rutint, amire már most képes vagy. Kezd kicsiben, és ügyelj arra, hogy maradjon időd a szellemi tered megteremtésére, pl. meditáció, jóga, spirituális gyakorlatok. Az ahogyan a napot indítod, az egész napodnak meg fogja adni az ívet. Ha a telefon nyomkodással és a teendőid átnézésével kezded, akkor már a reggelt is üss vagy fuss üzemmódban kezded. Ha békésen kezded a reggelt, az lendületet ad az egész napodra és nehezebben hatnak rád az olyan külső tényezők, amelyek visszarántanak a stresszbe.
Ha újra felbukkan, akkor menj újra végig ezeken a lépéseken, amíg nem lesz olyan felismerésed vagy áttörésed, ami végleg megváltoztatja az életszemléleted.
Mi az, ami ténylegesen felszabadít?
A gondolkodás elcsendesítése nem akaraterő kérdése. Nem kell elnyomnod a kellemetlen gondolatokat, és nem kell harcolnod az elméddel.
Az egyetlen lépés, amire szükséged van: vedd észre, hogy éppen gondolkodsz. Ismerd fel a mintát. Tudd, hogy az adott pillanatnyi feszültséget nem a külvilág okozza, hanem az a gondolati spirál, amit éppen pörgetsz.
Ez az éber jelenlét azonnal teret nyit közted és a gondolataid között. Thich Nhat Hanh szavai szerint:
„Az emberek nehezen engedik el a szenvedésüket. Az ismeretlentől való félelem miatt inkább a jól megszokott szenvedést választják.” Ám amikor megtanulod letenni ezt a megszokott terhet, felfedezheted a belső csend stabilitását.
A jelenlét azt jelenti, hogy képesek vagyunk visszatérni ahhoz, ami most történik. Észrevesszük a környezetünket, a testünk jelzéseit, a kapcsolatainkat és a pillanat valódi történéseit, anélkül, hogy mindenáron egy múltbeli vagy jövőbeli történetbe menekülnénk. A jelenlét azt jelenti, hogy képesek vagyunk visszatérni ahhoz, ami most történik. Észrevesszük a környezetünket, a testünk jelzéseit, a kapcsolatainkat és a pillanat valódi történéseit, anélkül, hogy mindenáron egy múltbeli vagy jövőbeli történetbe menekülnénk.
Ha szeretnél mélyebben elmerülni ebben a gyakorlatban, és olyan módszereket keresel, amelyek segítenek visszatalálni a jelenlét természetes állapotához, a Soluna Kör & Move All-in tagság közösségében vezetett meditációk, önismereti kurzusok és szakmai támogatások kísérik az utadat.






